C vitamin
A citromlevet 1742-ben úgy ismerték, mint a tengerészek gyakran megtámadó skorbut ellenszerét. A citromlében található C vitamint más néven aszkorbinsavat egészen 1928-ig nem azonosították. Szent-Györgyi Albert a paprikából vonta ki és azonosította a híres C vitamint.Ő maga ország-világ előtt így mesélte el felfedezését: „Este a feleségem paprikát adott vacsorára. Nekem nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt megmondani. Akkor jutott eszembe, hogy én ezt a növényt még sosem próbáltam ki. Azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba, ahelyett, hogy megegyem.Még aznap éjjel megtudtam, hogy ez, a paprika a C vitaminnak egy kincses háza.
Az orvostudományi Nobel-díjat 1937-ben kapta meg a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C vitamint és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéséért. Mivel az emberi szervezet már több millió évvel ezelőtt elveszítette azon képességét, hogy e nélkülözhetetlen tápanyagot elő tudja állítani, saját magunknak kell bevinnünk, táplálkozás útján.
C vitamin élettani hatásai:
-
C vitamin a jó egészség legfontosabb forrása
-
A C vitamint ellenállóvá teszi szervezetünket a fertőzésekkel szemben,fájdalmat is csillapítja bizonyos gyulladásos betegségeknél, például az ízületi gyulladás esetében.
-
Számos kutatás bizonyította már a C vitamin hatását a megfázással, illetve az influenzával szemben.
-
Megelőzi a zúzódások kialakulását, gyógyítja a horzsolásokat, illetve erősen és egészségesen tartja az izmokat a csontokhoz rögzítő ínszalagokat és inakat az ízületeket, valamint az ínyt.
-
A C vitamint egy része kiválasztódik, de a tanulmányok azt is igazolni látszanak, hogy közben nagyon jó eséllyel véd a húgyutak, illetve a húgyhólyag rákosodása ellen.
-
Segít a vörösvérsejteknek a hemoglobin bioszintézésében és a szervezetnek a vas felszívódásában.
-
Antioxidáns hatásának köszönhetően semlegesíti a káros szabad gyököket, amelyek a sejtek öregedését vagy rákos elfajulását idézhetik elő.
-
Bizonyított, hogy a nagyobb mennyiségű C vitamint bevitel, úgy 500 mg, vagy akár még több bevitele különösen, ha táplálékkiegészítésként történik, megelőzi a rák számos fajtájának, a szívbetegség, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a nátha vagy az influenza, a hályog, vagy akár az asztma és az allergia kialakulását.
A C vitaminnak tehát nagyon fontos szerepe van az egészségünk kialakítása szempontjából.Ha tehetjük fogyasszunk minél több zöldséget és gyümölcsöt amiben sok a C vitamin.
Télen pedig javasolt C vitamint szedni ha például meg szeretnénk előzni a betegségeket! :)